Újra és újra olvasva ezt, az elsőként lényegtelen hangutánzót, felbontjuk a tizenkét betűt. Kötőszó, hangutánzó szó, egy, egy-egy… jelenik meg előttünk.
Faludy György Pokolbéli víg napjaim című életrajzi regényének soraiból visszaemlékezés, vízió, a gulág testnedvekkel kevert sara olvasható ki. Életigenlés és a defatigáció váltakozása löketet ad a túléléshez, dinamikát a történetnek, erőt az olvasónak. A leíró részek élessége, keveredik az irónia fanyarságával. Az embertelen helyzetben a meg/fennmaradás egyetlen lehetősége volt, hogy irodalomról, filozófiáról, történelemről beszélgettek. A szellem a test fölé kerekedett, ami megtartotta így üzemi hőfokát és gépezetként kattogott. Kalóriaszámlálásuk folyamatos szembenézés a volt a halállal, de ott volt bennük: „Nem csak kenyérrel él az ember!”
„Hahaha”
Hallhattuk a bányamester kacajaként, vagy olvashattuk a cellák közti kopogások édes-keser ritmusaként. Újra és újra olvasva ezt, az elsőként lényegtelen hangutánzót, felbontjuk a tizenkét betűt. Kötőszó, hangutánzó szó, egy, egy-egy… jelenik meg előttünk. Az eredeti jelentés kiegészül.
Előzmények és utólagos gondolatok lehetősége generálódik a kötőszavak révén. Konkrét történetet nem ismerünk meg, magunk írjuk és éljük meg.
Betonba öntött veknijeim biztos kenyérként vannak jelen. Szeletek, melyek külön, szövegezett felületek és egyben nézhető képek is.
Gravírozott betonkenyér, terítő, asztal.
